Magyarország régiói, megyéi, települései
Magyarország 7+1 régióból, amely 19 megyéből + Budapest fővárosból áll.
Kedves Látogatóink!
Utazásaink során néha nehéz megtalálni a megálmodott uticélt, még akkor is, ha ismerjük országunkat. Ez a cikk ebben segít nekünk, letisztult tartalommal és képekkel illusztrálva. Kellemes és nyugodt utazást mindenkinek!
Magyarország hét földrajzi régióra van szétosztva:

Magyarország régiói
Magyarország hét tervezési-statisztikai régióra osztását 1999-ben végezték el az 1999. évi XCII. törvény értelmében, ami az 1996. évi XXI. törvény módosítása. A régiós felosztás elsősorban az Európai Unió statisztikai alapon (NUTS) nyugvó támogatási rendszere miatt jött létre. Bár a kormány kidolgozott egy törvényjavaslatot a megyerendszer régiókkal való felváltására 2006-ban, ennek hiányzott a szükséges országgyűlési támogatottsága.

A NUTS-rendszer régiói
A statisztikai célú NUTS besorolás legfelső szintjén Magyarország három nagyrégióra (NUTS 1 szint) oszlik, ezek a Dunántúl, Alföld és Észak, valamint Közép-Magyarország. Ez utóbbi nagyrégió korábban NUTS 2 szintű régió is volt, 2015-ben azonban kezdeményezték a régió kettéválasztását, mivel Budapest sokkal fejlettebb, mint a vármegye. A kettéválasztás 2018. január 1-től hatályos, így Közép-Magyarország már csak NUTS 1 szinten értelmezett, NUTS 2 szinten a kettévált régiók neve: Pest és Budapest.
- Edelényi járás
- Encsi járás
- Gönci járás
- Kazincbarcikai járás
- Mezőcsáti járás
- Mezőkövesdi járás
- Miskolci járás
- Ózdi járás
- Putnoki járás
- Sárospataki járás
- Sátoraljaújhelyi járás
- Szerencsi járás
- Szikszói járás
- Tiszaújvárosi járás
- Tokaji járás
Heves megye
- Bélapátfalvai járás
- Egri járás
- Füzesabonyi járás
- Gyöngyösi járás
- Hatvani járás
- Hevesi járás
- Pétervásárai járás
Nógrád megye
- Balassagyarmati járás
- Bátonyterenyei járás
- Pásztói járás
- Rétsági járás
- Salgótarjáni járás
- Szécsényi járás
Hajdú-Bihar megye
- Balmazújvárosi járás
- Berettyóújfalui járás
- Debreceni járás
- Derecskei járás
- Hajdúböszörményi járás
- Hajdúhadházi járás
- Hajdúnánási járás
- Hajdúszoboszlói járás
- Nyíradonyi járás
- Püspökladányi járás
Jász-Nagykun-Szolnok megye
- Jászapáti járás
- Jászberényi járás
- Karcagi járás
- Kunhegyesi járás
- Kunszentmártoni járás
- Mezőtúri járás
- Szolnoki járás
- Tiszafüredi járás
- Törökszentmiklósi járás
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
- Baktalórántházai járás
- Csengeri járás
- Fehérgyarmati járás
- Ibrányi járás
- Kemecsei járás
- Kisvárdai járás
- Mátészalkai járás
- Nagykállói járás
- Nyírbátori járás
- Nyíregyházi járás
- Tiszavasvári járás
- Vásárosnaményi járás
- Záhonyi járás
A dél-alföldi régió járásai:
Bács-Kiskun megye
- Bácsalmási járás
- Bajai járás
- Jánoshalmai járás
- Kalocsai járás
- Kecskeméti járás
- Kiskőrösi járás
- Kiskunfélegyházi járás
- Kiskunhalasi járás
- Kiskunmajsai járás
- Kunszentmiklósi járás
- Tiszakécskei járás
Békés megye
- Békéscsabai járás
- Békési járás
- Gyulai járás
- Mezőkovácsházai járás
- Orosházi járás
- Sarkadi járás
- Szarvasi járás
- Szeghalmi járás
Csongrád-Csanád megye
- Csongrádi járás
- Hódmezővásárhelyi járás
- Kisteleki járás
- Makói járás
- Mórahalmi járás
- Szegedi járás
- Szentesi járás
4.) Pest régió járásai

5.) Budapest
6.) Közép-dunántúl
A régió járásai:
Fejér megye
- Bicskei járás
- Dunaújvárosi járás
- Enyingi járás
- Gárdonyi járás
- Martonvásári járás
- Móri járás
- Sárbogárdi járás
- Székesfehérvári járás
Komárom-Esztergom vármegye
- Esztergomi járás
- Kisbéri járás
- Komáromi járás
- Oroszlányi járás
- Tatabányai járás
- Tatai járás
Veszprém megye
- Ajkai járás
- Balatonalmádi járás
- Balatonfüredi járás
- Devecseri járás
- Pápai járás
- Sümegi járás
- Tapolcai járás
- Várpalotai járás
- Veszprémi járás
- Zirci járás
A nyugat-dunántúli régió járásai:
Győr-Moson-Sopron megye
- Csornai járás
- Győri járás
- Kapuvári járás
- Mosonmagyaróvári járás
- Pannonhalmi járás
- Soproni járás
- Téti járás
Vas vármegye
- Celldömölki járás
- Körmendi járás
- Kőszegi járás
- Sárvári járás
- Szentgotthárdi járás
- Szombathelyi járás
- Vasvári járás
Zala megye
- Keszthelyi járás
- Lenti járás
- Letenyei járás
- Nagykanizsai járás
- Zalaegerszegi járás
- Zalaszentgróti járás
A dél-dunántúli régió járásai
Baranya megye
- Bólyi járás
- Hegyháti járás
- Komlói járás
- Mohácsi járás
- Pécsi járás
- Pécsváradi járás
- Sellyei járás
- Siklósi járás
- Szentlőrinci járás
- Szigetvári járás
Somogy megye
- Barcsi járás
- Csurgói járás
- Fonyódi járás
- Kaposvári járás
- Marcali járás
- Nagyatádi járás
- Siófoki járás
- Tabi járás
Tolna megye
- Bonyhádi járás
- Dombóvári járás
- Paksi járás
- Szekszárdi járás
- Tamási járás
- Tolnai járás


[Kép adatlap]
Magyarország járásainak listája, megyei bontásban, együtt.

Forrás: hu.wikipédia.org
1001SzépHely ajánló